Referenciák
Karnevált védtünk
2011.09.21.Hatodik alkalommal került megrendezésre a Mézkarnevál Topolyán, melynek rendezvénybiztosítási feladatait szerb leányvállalatunk munkatársai látták el. Hazai és külföldi mézlovagok kíséretében megközelítőleg 1200 felvonuló és rengeteg néző vett részt a karneválon szombaton, kiknek vidám, gondtalan szórakozását biztosítottuk.

Rendezvényvédelem augusztus 20-án
2011.08.23.
Szent István napi ünnepség Szabadkán és Palicson
A Vajdasági Magyar Szövetség hagyományos, immár tizenhatodik Szent István-napi ünnepségét tartották Szabadkán és Palicson augusztus 20-án, melynek biztonságáról cégünk leányvállalatának dolgozói gondoskodtak. Az esemény magas rangú díszvendége volt dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy tömeg gyűlt össze Palicson a tóparti sétányon, valamint Szabadkán, a Szent Teréz Székesegyházban. A központi ünnepséget a vajdasági magyar közélet, politikum és civil szféra képviselői mellett többek között Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete, Hajgató Zsolt ezredes, véderő-, katonai és légügyi attasé, a nagykövetség munkatársa, valamint Korsós Tamás főkonzul is megtisztelte jelenlétével. A díszbeszédek után a szegedi Molnár Dixieland Band zenekar szolgáltatta a talpalávalót a bulizni vágyóknak. Rendezvénybiztosítóink kiválóan helyt álltak a megbízó és a vendégsereg megelégedettségére.

A MÁV rendezvényét védtük
2011.07.13
Családi nap volt a MÁV-nál. Július 09-én került megrendezésre az a nagyszabású, egyszerre hat helyszínen zajló családi nap, melyet a MÁV szervezett dolgozói, partnerei részére. Az Őrmester Nyrt. látta el a rendezvények védelmét, cégünk ügyelt a résztvevők biztonságára Budapesten, Szolnokon, Nyíregyházán, Sopronban, Szombathelyen, Szegeden és Pécset egyaránt. A szervezők egy-egy rendezvényre több ezer főt vártak. Felkészült munkatársaink segítették, hogy a program zavartalan legyen, és a résztvevők jól szórakozhassanak. A családi nap minden helyszínen nagy sikert aratott, és remek szórakozást nyújtott a kilátogatóknak.
Cégünk is ott lesz a CEI döntőn
2011.06.30.
A BVSC stadionban kerül megrendezésre az első CEI Interliga bajnokság döntője, amelyen az Interliga bajnoka címért magyar és szerb csapatok küzdenek meg egymással. A 2011. július 9-én megrendezésre kerülő amerikai football bajnokság szervezői a biztonsági feladatok ellátásával cégünket bízták meg. Az Őrmester több éve látja már el a Magyar Amerikai Football Liga rendezvényeinek védelmét.

Női teniszezők a védelmünk alatt
2011.06.27.
Júliusban kerül megrendezésre a Nemzetközi Női Teniszbajnokság. A Poli-Farbe Budapest Grand Prix 2011 nevet viselő nagyszabású rendezvény 2011. július 4-én az elődöntőkkel veszi kezdetét. A női teniszverseny, mely a Római Tenisz Akadémia szervezésében kerül megrendezésre sok érdeklődőt vonz a budai Duna partra. A rendezvény teljes biztonsági szolgálatát társaságunk munkatársai látják el a versenysorozat teljes időtartama alatt, azaz július 4-10. között. A Grand Prix védelmét évek óta cégünk végzi, a megrendelő teljes megelégedettségére.

Fesztiválokon védjük a világhírű üdítőmárka standjait
2011.06.23.
Ezen a nyáron is beutazzuk az országot a világ egyik legnagyobb üdítőipari cégével. A két cég között létrejött megállapodás értelmében idén nyáron is mi biztosítjuk a világhírű üdítőmárka standokat az ország minden részén, azokon a fesztiválokon, ahol a nagy múltú cég képviselteti magát. A szerződés értelmében az éjszakai zenés- táncos rendezvények biztonságáért is az Őrmester vállal felelősséget.
Szerbiai kollégák védték a Showder Klubot
2011.06.06.


